Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2011.06.26

Séta közben

 

2008. október 26-án történt. Negyed kilenc körül elindultunk sétálni. A kutyák nagyon bolondok voltak, alig lehetett velük bírni.

Hogy is zajlott nálunk egy séta? Reggel 8 óra körül megkezdődött a műsor. A kutyáink ilyenkor már nagyon nyihosak voltak. Nyüszítettek, ugráltak, "énekeltek", ezt a kedves olvasóknak látni és hallani kellett volna. Mondogattam is gyakran, hogy náluk pontosabb óra nincs is. Ilyenkor még arra sem volt idejük, hogy egyenek. (Ezt csak jelképesen mondom, mert ha enni akartak volna, nyugodtan megtehették volna, de ebben az időben az evés valahogy háttérbe szorult.)

5.-buksi.jpgElőször Buksira került a nyakörv és a póráz. Eleinte Morzsi ilyenkor megfogta az anyja pórázát, és elkezdte rángatni ki az udvarra. Később már ezt nem engedtük meg neki, mert Buksi előző pórázát ezzel a produkcióval tönkretette.

Ezután következett őfelsége, Morzsi felkantározása, ami kicsit nehézkes volt. Olyan futkosást művelt, hogy az ember azt hihette, megkergült a kutya. De azért a végén csak sikerült rátenni a pórázt.

 

Na, elérkezett az indulás. Általában az anyu vitte ki a két kutyát az utcára, én pár perccel később mentem utánuk. A kapu előtt aztán megvártak engem. Amikor a két eb meglátta, hogy megyek, megint elkezdtek ugrálni, de azért kis ügyességgel Buksi póráza az én kezembe került, Morzsit pedig anyu viszi. És elkezdődött az "őrült vágta." Mert a mi kutyáink nem tudtak lassan menni, úgy szedték a lábukat, mintha lemaradnának valamiről.

Ismerőseink szokták is kérdezni, hogy most ki sétáltat kit? Mi a kutyákat, vagy ők minket?1.-morzsi.jpg

A gyalog galopp közben aztán történt néhány izgalmas eset. Egyszer, amikor anyu kivitte őket az utcára, megjelent két másik kutya és az egyik utcabeli kutya. A mi két mukink bebolondult, de annyira, hogy az anyunak el kellett engedni őket, mert különben berántották volna az árokba. Én csak azt láttam, hogy a kutyáink futottak a másikak után, de szerencsére elég hamar meg tudtuk fogni őket.

Gyakran előfordult, hogy Buksi "lónak" képzelte magát, amikor meglátott egy másik kutyát, vagy macskát. Ilyenkor felágaskodott két lábra, és hatalmasakat ugrott. Épp elég volt ilyenkor megtartani.

Egyik reggel is elindultunk megszokott reggeli túránkra, de Buksi különösen lökött volt. Nagyon dühös is voltam rá, mindenfélével fenyegettem. Szinte rángatni kellett, hogy jöjjön. Amikor beértünk a Bessenyei utcába, megjelent egy kis foxi. Buksi erre megint "lóvá" változott, aztán egyszercsak elszakadt a láncos nyakörve. Hiába kiabáltam utána, Buksink - mint sehall selát Dömötör - pillanatok alatt felkergette a foxit a domb legtetejére. Morzsi pedig úgy sírt utána, hogy majdnem megszakadt a szívem. Buksi a domb tetején megállt, körülnézett, gondolom, akkor vette észre, hogy egyedül van. Elkezdett lefelé szaladni. Az útkereszteződésben megállt, kiáltottam neki, aztán mint az őrült, futott oda hozzám. Mást nem tudtam tenni, a nyakörvet tekertem a nyakára, és most már nyugodtan tudtunk tovább menni. Ezen a napon Buksival már nem volt semmi baj. (Bevallom, nagyon megijedtem, hogy elveszik a kutyám, akármilyen mérges is voltam rá pár perccel azelőtt.)

Szóval, ilyen és hasonló kalandok fordultak elő velünk sétáink során.